Címvédés az OPEV-en

Véget ért a XVII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny a Széchenyi István Egyetem és a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium szervezésében.

Miután a szombati versenynap után az előzsűri döntése alapján kialakult a döntők mezőnye a vasárnapi napra, a harmadik napon nem maradt más hátra, mint a résztvevő csapatok prezentációi. Az A döntőben az 1-6., a B döntőben pedig a 7-13. helyért küzdöttek a versenyzők. A csapatoknak a döntő előtt 30 perc állt rendelkezésre a főpróbára a kijelölt próbatermekben, majd ezután jöhetett a végső előadás. Minden csapat 30 percet töltött a  szakmai zsűri előtt: a hallgatóknak 15-20 percük volt bemutatni a megoldásukat, majd a vállalatvezetőkből, szakemberekből álló szakmai zsűrinek lehetősége volt kérdezni a csapatoktól a témával kapcsolatban. Miután minden résztvevő bemutatta prezentációját, a zsűri rövid időn belül meghozta döntését. A tavalyi évhez hasonlóan az 1. helyen a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem csapata, a 4in1 végzett, a képzeletbeli dobogóra pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának képviseletében a CTRL-lers és a hazai Széchenyi István Egyetem csapata, a Csapatnév fért még fel. Érdekesség, hogy tavaly ugyanez a három csapat végzett a dobogón ugyanebben a sorrendben, tehát nemcsak a kolozsvári csapat védte meg címét, hanem a másik két dobogós is megtartotta pozícióját.

A végeredmény:
1. 4in1 - Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
2. CTRL-lers - Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar, Budapest
3. Csapatnév - Széchenyi István Egyetem, Győr
4. Ceteris paribus - Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar, Budapest
5. GKZ - Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg
6. Nyári gyerekek - Gál Ferenc Főiskola, Békéscsaba
7. Pénzügy-Őrök - Milton Friedman Egyetem, Budapest
8. XYZ - Szegedi Tudományegyetem, Szeged
9. 4Control - Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapest
10. The Bonds - Kaposvári Egyetem, Kaposvár
11. Pénz-Ügyesek - Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus, Gyöngyös
12. AnalitIQ - Miskolci Egyetem, Miskolc
13. 4N4LN - Debreceni Egyetem, Debrecen

A győzteseknek a díjat Szigeti Ádám innovációért felelős helyettes államtitkár, a Széchenyi István Egyetem képviseletében Dr. Papp Ilona, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar dékánja, valamint az Innovációért a Fenntartható Fejlődésért Egyesület elnöke, Tarr Adrienn adta át a díjakat. A szponzoroknak köszönhetően senki nem távozott a versenyről üres kézzel. A győztes csapat számára a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Széchenyi István Egyetem és az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület ajánlott fel díjakat, a 2. és a 3. helyezett a Széchenyi István Egyetem által felajánlott utalványokat kapta. A 4., 5. és 6. helyezett csapat a HVG által felajánlott könyveket vihette haza, míg a 7. helyezett, azaz a B döntős a Cothec Kft. felajánlásával lehetett gazdagabb. A 8. helyezett számára az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület ajánlott fel tárgynyereményt, míg a 10. és 11. helyen végzett csapatok a Széchenyi István Egyetem ajándékcsomagját kapták. A 12. és 13. csapatok a döntő napon nem mutattak be prezentációt.

Köszönjük Szigeti Ádám helyettes államtitkár részvételét a vasárnapi döntőn. Köszönjük az előzsűri, az A-zsűri és a B-zsűri és a szervezőcsapat munkáját, köszönjük az eseményt támogató vállalatoknak, egyesületeknek és magánszemélyeknek, hogy hozzájárultak az esemény sikeres és zökkenőmentes lebonyolításához. Minden résztvevőnek és díjazottnak szeretettel gratulálunk, és őszintén reméljük, hogy újra találkozunk majd a XVIII. OPEV-en is.

Galéria