Véget ért a 2023-as Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny

Hóeséssel indult a 2023-as Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny első napja, 2023 február 3-án. A csapatok érkezése egy kicsit megcsúszott emiatt, a regisztráció azonban zavartalanul zajlott és a szakkollégium tagjai által javasolt győri városnézéstől még a rossz időjárási viszonyok sem tántorították el az érkező csapatokat.

DSC02509.jpg

(OPEV csoportkép - versenyzők, felkészítők, zsűritagok, szervezők)

A verseny pénteki (február 3), hivatalos megnyitó rendezvényén Dr. habil. Reisinger Adrienn, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának tudományszervezési dékánhelyettese nyitotta meg eseményünket, majd Maszler Kata, az idei esettanulmányt biztosító vállalat (Allrys Europe Kft.) egyik tulajdonosa ismertette cégük működésének alapgondolatait a résztvevőkkel. A megnyitón ezután Dr. Vinkóczi Tamás programigazgató köszöntötte a résztvevőket (versenyzők, zsűritagok, felkészítő oktatók, szervezők, kollégák), majd ismertette az „A” és „B” döntőbe kerülő csapatok listáit. A megnyitót követően a Széchenyi Étterem biztosította számunkra a vacsorát, melynek felszolgálását megelőzően a Móva Citerazenekar előadását hallgathatták meg a vendégek.

325709321_917760176244354_5024211058678513065_n.jpg

(Móva Citerazenekar előadása)

A verseny második napján (február 4.) a zsűri rövid egyeztetését követően, 9:30-kor kezdődtek meg a versenyző csapatok által már az online forduló során leadott megoldások prezentációi. Az „A” és „B” döntőben egyaránt nagyon színvonalas munkák kerültek bemutatásra, így az első három helyezés mellett a „B” döntő első helyezettje, illetve két különdíjas csapat is nyereményben részesült.

A nyeremények az alábbiak szerint kerültek kiosztásra:

  1. helyezett csapat: 20 ezer Ft Media Markt utalvány/fő, 1 napos Művészetek Völgye belépő, MCC könyvcsomag, Allrys Europe Kft. felajánlásából 1 napos szakmai workshop és tanulmányút Pannonhalmán;
  2. helyezett csapat: 15 ezer Ft Media Markt utalvány/fő, 1 napos EFOTT belépő, Allrys Europe Kft. felajánlásából 2 órás online workshop;
  3. helyezett csapat: 10 ezer Ft Media Markt utalvány/fő, 1 napos Sárvárfürdő alapbelépő, MCC könyvcsomag, Allrys Europe Kft. felajánlásából 2 órás online workshop;

„A” döntő különdíjas (leginnovatívabb ötlet): Angolnyelvű társasjáték a Sas és Kos (KATAMI Kft.) felajánlásából

„B” döntő 1. helyezés: Milka ajándékcsomag a „B” döntő zsűrijének felajánlásából

„B” döntő különdíj: MCC könyvcsomag

DSC02913.jpg

(1. helyezett csapat a díjátadást követően)

A verseny eredménye a következőképpen alakult:

  1. Fájnensz (Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar)
  2. Economus (Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar)
  3. Four Support (Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar)
  4. KözgazdÁSZok (Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar)
  5. JP Masters (Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar) - „A” döntő különdíj
  6. Pénz&Sárm (Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar)
  7. Business Mates (Gál Ferenc Egyetem, Gazdasági Kar) - „B” döntő 1. hely
  8. Enigma, Sapientia Erdélyi Magyar Tuodományegyetem, Csíkszeredai Kar („B” döntő különdíj)
  9. XYZ (Szegedi Tudományegyetem, gazdaságtudományi Kar)
  10. Beavers (Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar)

Az eredményhírdetés folyamán három szakkollégiumi díj is kiosztásra került a kiemelkedő szakmai teljesítmény díjazásaként Jankovics Dórának, Lengyel Zsófiának és Bella Bettina Biankának. Az eredményhirdetést követően állófogadással zártuk rendezvényünket.

DSC02824.jpg

(Szakkollégiumi díj átadása Jankovics Dórának)

Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult versenyünk sikeres lebonyolításához!

Galéria