Elindult a XX. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny!

2022. 01. 29.

A verseny első (online) fordulójának felülete (Microsoft Teams) már előkészítés alatt áll. A versenyzők által leadandó megoldásokat szakmai zsűri fogja értékelni, majd a második fordulóban a versenyzőkkel személyesen is találkozhatunk egy inspiráló szakmai verseny keretei között.

Az esettanulmányt a Tesco Global Zrt. adta, melynek képviseletében Póka Viktor, a cég Central European Lead Online Operations Support menedzsere vesz részt. Az eset pénzügyi problémák mellett logisztikai kérdéseket is felvet, melynek megoldásához a versenyzők sokrétű ismereteire van szükség. A versenyzőknek a tudásuk mellett a kreativitásra is kell támaszkodniuk, hogy elnyerjék a munkájukat bíráló zsűri tetszését. Az esetet 9:30-kor online, a Microsoft Teams rendszeren keresztül kapták meg a csapatok, ezzel egyidőben kisorsolásra kerültek azok a központi üzleteknek helyet adó települések – és vonzáskörzeteik, melyekkel a Tesco e-kiskereskedelmi üzletág logisztikai kérdései kapcsán dolgozniuk kell.

A jubileumi rendezvényen nemcsak az esettanulmány egyedülálló, hanem a szponzorok is. Az esemény online megnyitóján említésre kerültek a verseny főbb támogatói, mint a Magyar Bankholding Zrt., illetve a 20. jubileumi alkalomra tekintettel bevont fesztiválok: Ozora Fesztivál, a DAAD Gathering, a Paloznaki Jazzpiknik és a Művészetek Völgye. A verseny támogatásában természetesen az említetteken túl több vállalat és magánszemély is szerepet vállalt, akiknek a verseny szervezői szintén sokat köszönhetnek.

XX. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny online megnyitója a Microsoft Teams felületén

Képernyőfelvétel (1001)_v2.png

Felül (Póka Viktor, Tesco Global Zrt., Közép európai online műveletekért felelős menedzser)

Alul (Vinkóczi Tamás, Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium, Programigazgató)

Forrás: Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium

Az esettanulmány jellege teszi érdekessé a versenyt, valamint biztosak vagyunk abban, hogy a sok izgalmas megoldás fog születni a mai nap során.

Galéria