Kialakult a döntők mezőnye

Véget ért a második nap a XVII. OPEV-en.

Véget ért a második nap a XVII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen. A második napon az előző nap megismert esettanulmány alapján a feladatmegoldáson dolgoztak a versenyzők. A 4 fős csapatok reggel 8-kor folytathatták az előző nap elkezdett munkájukat, majd délután négykor a szakmai előzsűri elé kerültek a névtelenített megoldások. Amíg az előzsűri értékelte a csapatok munkáját, a versenyzőknek további 90 perc állt rendelkezésre a másnapi prezentáció elkészítésére. Az előzsűri értékelése alapján kialakult a másnapi döntők mezőnye. Az A döntőben 6 csapat verseng majd a győzelemért, míg a B döntőben a 7-13. hely kerül kiosztásra. A csapatoknak reggel 8:30-tól van lehetősége próbaprezentációra, majd 9 órától már az előre meghatározott sorrendben a szakmai zsűri előtt mutathatják be a megoldásukat, ez alapján születik majd meg a döntés a végső helyezésekről.


Az A döntő mezőnye:

Nyári gyerekek
GKZ
Csapatnév
4in1
Ctrl-lers
Ceteris paribus

A B döntő mezőnye:

XYZ
4Control
Pénzügy-Őrök
The Bonds
Pénz-Ügyesek

Galéria