XXIII. OPEV – középiskolai csapatok versenye – gondolatok
A Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium visszatérő nagy eseménye az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny. A szervezésben, zsűrizésben évek óta részt vevő külsős szakemberek számára pedig az ESEMÉNY, csupa nagybetűvel. Egy esemény, egy helyszín, egy alkalom, ahol a szakma öregjei találkozhatnak a feltörekvő új generációval, ahol megmérettetik (és legtöbbször elegendően nehéznek találtatik) a fiatalok szaktudása, prezentációs képessége. Így volt ez 2025-ben is. Annyi változással, hogy idén először megméretett a középiskolai korosztály is. Idén először, pilotként megrendezésre került az OPEV a középiskolák részére. A gondolat, hogy őket is meghívjuk a versenyre egyszerre volt magától értetődően természetes és forradalmi. A szervezésben nagy segítségünkre voltak a győri szakiskolák, akik mind személyes kapcsolatrendszerüket, mind szaktudásukat rendelkezésünkre bocsátották. Négy csapatot szerettünk volna, bátrabb álmainkban hatot. Végül négy város hat iskolájából kilenc csapat jelentkezett.
Túl vagyunk a versenyen! A középiskolai szekció versenyzői magas színvonalú munkát végeztek. Teljesítményük sok tekintetben elérte az egyetemisták szintjét. A prezentációk professzionálisak voltak, a csapatok alapos kutatómunkát végeztek, és kiváló előadókészséggel rendelkeztek. A szervezők annyit kértek a zsűritől, hogy az értékelés során a szakmaiság csorbítatlansága mellett az edukációra helyezzék a fő hangsúlyt. Emeljék ki a jót, és segítve javítsák a hibákat. Ennek az elvárásnak a zsűri eleget tett.
A zsűri véleménye
A zsűri tagjai összegző értékelésükben kiemelték a csapatok magas szintű teljesítményét, valamint azt, hogy rendkívül szoros volt a verseny. A középiskolások bemutatkozása meglepően erősre sikerült, többen egyetemi szintű elemzéseket és előadásokat tartottak. Ahol a középiskolai tananyagból egyes területek hiányoztak, ott ennek pótlására a diákok saját kutatásokat végeztek. Volt csapat, akinek egyszerre volt a kezében az esettanulmány, és az esettanulmány megoldásához szükséges kölcsönzött könyvtári könyv.
A részt vevő csapatok véleménye
- A diákok szerint az esettanulmány rendkívül érdekes, de hosszú és komplex volt.
- Az információk elsőre nehezen voltak átláthatók, de a csapatmunka segített ezek feldolgozásában.
- Az időkeret szűkös volt, mivel sokan napi tanóráik után tudtak csak foglalkozni a feladattal.
- A zsűri segítőkész és konstruktív visszajelzéseket adott.
- Az ajándékok és a rendezvény hangulata nagyon pozitív visszhangot kapott.
- A középiskolások számára nagy élmény volt a verseny, amely hozzájárult szakmai fejlődésükhöz és csapatmunkájuk erősítéséhez.
A verseny sikerességét mutatja, hogy sok csapat tervezi jövőre is a részvételt. A diákok egy része a verseny hatására a Széchenyi István Egyetemen való továbbtanulást is fontolóra vette. A középiskolai szekció első alkalommal történő megrendezése bebizonyította, hogy ezen a szinten is van igény és tehetség az ilyen típusú szakmai versenyekre.
Hogyan tovább?
A csapatok javaslatai a jövő évi versenyre:
- Inkább a 13. évfolyamos diákok bevonása, akik nagyobb szakmai tudással rendelkeznek.
- Az esettanulmány rövidítése vagy az adatok strukturáltabb átadása.
- A várakozó csapatok számára egyetemi programok biztosítása.
- A zsűri visszajelzéseinek még nagyobb szerepe a szakmai fejlődés segítésében.
- A versenyidő meghosszabbítása vagy a feladat komplexitásának finomhangolása.
A zsűri gondolatai a jövő évi versenyre:
- Nem szeretnénk kizárni a versenyből az alacsonyabb évfolyamos diákokat. A megoldások, prezentációk színvonala nem mutatott jelentős szórást. Pozitív hozadék, hogy az idén versenyző alacsonyabb osztályú diák, jövőre tapasztalt versenyzőként, több tudással felvértezve térhet vissza.
- Idén a zsűri kérése volt, hogy az esettanulmány ugyanaz legyen mindkét szekcióban, csak a kérdések mennyisége és mélysége térjen el. Ezt újra gondoljuk. A középiskolák szaktanárai segítenek abban, hogy az esettanulmány összeállítói pontosabb képet kapjanak az elvárható tudásról, és jobban testre szabhassák, „középiskolásíthassák” az esettanulmányt és a feladatokat.
- A zsűri megkedvelte ezt az „edukációs” formát. Szakmaiság, empátia, pozitív hangulat, sok nevetés, építő kritika … dolgok melyeket nem áldoznánk fel azért, hogy „szakmaibbnak” tűnjünk.
Összefoglalásként az mondanám, az idei verseny jó volt, a jövő évi még jobb lesz.
Sárdi Tibor
címzetes egyetemi docens