OPEV 2015

opev 2015A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiuma és Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara 2003 óta minden év februárjában megrendezi az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyt (OPEV). Az ország egyik legnagyobb esetmegoldó rendezvényén a hallgatói csapatok feladata egy létező vállalat valós, aktuális pénzügyi problémájára vonatkozó írásos javaslat elkészítése, majd a megoldás szóbeli prezentálása.

A 2015. február 6-8. között rendezett versenyre 16 felsőoktatási intézmény csapata jelentkezett, köztük határon túli egyetem is. A zsűri idén is a szakmai élet rangos képviselőiből állt össze, a következő vállalatok képviseletében: NEMAK Győr Kft., KPMG, Auditvonal Kft., Audi Hungaria Motor Kft., Federal-Mogul Wipers Hungary Kft., Dana Hungary Kft., Rába Nyrt., Rába Futómű Kft., Cothec Kft., BUSCH - Hungária Kft., G.home Kft.

A verseny első napján, pénteken az ünnepélyes megnyitót követően kapták meg a csapatok az esettanulmányt, amit 2015-ben a NEMAK Győr Kft. szolgáltatott. Ekkor volt lehetőség átolvasni a feladatot, a tényleges megoldást a versenyzők a szombati versenynapon kezdhették meg. Ezt követően – az előzsűri döntése alapján – dőlt el, hogy melyik csapat juthat az „A”, illetve melyik a „B” döntőbe, illetve mely csapatok esnek ki a verseny ezen szakaszában. A döntőbe jutott csapatok a harmadik napon az üzleti élet rangos képviselőiből álló „A” és „B” zsűri előtt prezentálták a megoldásukat.

Összefoglalva, az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny Magyarország egyik, ha nem a legelismertebb hallgatói, gazdasági témájú megmérettetése. A részvétel már önmagában is érték, hiszen azon túl, hogy a versenyzők megismerkedhetnek egymással, illetve a zsűri vállalati szakembereivel, rengeteg tapasztalatot szerezhetnek a valós problémák megoldásával, a versenyhelyzetben való szerepléssel kapcsolatban.

A XIII. OPEV főtámogatói a NEMAK Győr Kft., a KPMG Hungária Kft., és az Auditvonal Kft. voltak. A szervezési munka oroszlánrészét a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium szervezőbizottsága (Dr. Kovács Gábor, Dr. Stion Zsuzsa, Stifter Viktória, Bauzek Barbara, Rauscher Kata, Németh Ádám, Keszei Richárd) és tagsága végezte, szorosan együttműködve a Kommunikációs és Szolgáltató Központ részéről Májer Eszter központvezetővel és Sári Balázzsal. A zökkenőmentes szervezőmunkának és a verseny lebonyolításának hátteret biztosított Dr. Papp Ilona, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar dékánja, Dr. Koppány Krisztián dékán helyettes és a zsűriben résztvevő munkatársak (Dr. Limpók Valéria, Dr. Lőre Vendel, Dr. Kovács Norbert, Dr. habil. Katits Etelka). Köszönet illeti Dr. Filep Bálint Kancellár Úr és Dr. Kovács Zsolt Főigazgató Úr közreműködését az egyetemi infrastruktúra (tanulmányi épületek és kollégium) használatával kapcsolatban. A Verseny nem jöhetett volna létre az Universitas-Győr Nonprofit Kft. (Tóth Eszter ügyvezető), a Győri Egyetemért Közhasznú Egyesület, az Egyetemi Informatikai Központ és a Hallgatói Média és Portálkezelő Csoport közreműködése nélkül. 

A 2015-ös OPEV-en helyezést elért csapatok sorrendje:

Helyezés:

Intézmény:

Csapattagok:

1.

Budapesti Corvinus Egyetem

Kacsokvics Dóra, Karácsony Tamás, Zentai Szidónia, Welsz Edit

2.

Babes-Bolyai Tudományegyetem

Ábrán Csilla-Hajnalka, Demeter Zselyke, Kiss Alpár, Salamon Ádám

3.

Miskolci Egyetem

Gergely Zita, Fodor Kitti, Oprável Konrád, Rózsavölgyi Nóra

4.

Pécsi Tudományegyetem

Juhász Bálint, Laczkó Domonkos, Nagy Tamás, Unyi Attila

5.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Stickel Tamás, Rehling Dávid, Takács Norbert, Tóth Róbert

6.

Széchenyi István Egyetem

Németh Zoltán, Nyuli Krisztián, Sulyok Gábor, Varga Balázs

Galéria